Makó

Hagymatikum: igazodtak az igényekhez


 

Korom András – Makó

Megfogadta a makói fürdő alig egy hónapja kinevezett igazgatója azokat a tanácsokat, véleményeket, melyeket az általa összehívott fórumon megjelentek vetettek fel. Mindezt Nagy Nándor, a Hagymatikum vezetője jelentette be ma délutáni sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: az építő kritikák közül sokat megfontolt, s ezeknek megfelelően több változást is életbe léptetett a Hagymatikum üzemi rendjében. Így a tanuszoda ezentúl a hét minden napján reggel 8 és este 8 között várja az úszni vágyókat. A hét végén azonban azt csak a Makovecz-fürdő főbejáratán át lehet megközelíteni.

Mától módosították a gyógyászati részleg nyitva tartását is, ennek köszönhetően a betegek immár reggel 8-tól este 7-ig részt vehetnek a kezeléseken, s a termálmedencék is egészen este háromnegyed 8-ig a vendégek rendelkezésére állnak.

Ezentúl már reggeltől lehet fürödni. A szerző felvétele

Az így meghosszabbodott üzemidőnek köszönhetően várhatóan csökken a gyógyászati részlegen a várakozási idő, hiszen ezentúl egy nap több beteg veheti fel a számára kiírt kezelést. Aki eddig délután nem tudott ezen részt venni, az immár délelőtt is gyógyíttathatja magát.

– Több ajánlattal készülünk a téli időszakra. Arra törekszünk, hogy minden korosztály megtalálja a számára legkedvezőbbet. Sőt a belépő akár a karácsonyfa alá is kerülhet, igazi családi ajándékként – mondta Nagy Nándor. – A téli szünetben a 14 évnél fiatalabbak ingyen látogathatják a fürdőt, de tartogatunk még más meglepetést is – tette hozzá. Az új vezető és kollégái célja, hogy vendégeik elégedetten térjenek majd vissza a Hagymatikumba.