Szöllősi Andrea a Hagymatikum szépe - képgalériával

Szöllősi Andrea a Hagymatikum szépe - képgalériával

2013. augusztus 19. 10:10

A szegedi Szőlősi Andreát választották meg a Hagymatikum tegnap délutáni szépségversenyén, udvarhölgyei a mórahalmi  Zefer Kitti és a temesvári Duman Nicoleta (képünkön az első három helyezett). A közönségdíjat a makói Varga Nóra érdemelte ki.

Bojtor Boglárka- Makó

Hatalmas érdeklődés mellett rendeztek szépségversenyt tegnap a makói Hagymatikumban. A tizenhét gyönyörű lány értékelése igencsak nehéz feladatnak bizonyult a zsűri számára is, ezért még közönségdíjas szépséget is választottak, amit tapsversennyel döntöttek el.
A makói fürdő szépségversenyén nem csak helybéli lányok mérettették meg magukat. Többen Romániából jöttek, de akadtak, akik a szomszédos településekről érkeztek. A hölgyek nagy tömeget vonzottak a fürdőbe, a színpad előtti medence is teljesen megtelt, természetesen a férfiak az első sorokból élvezték a műsort. A szépségek először utcai ruhában, majd fürdőruhában léptek a zsűri elé - betanult koreográfiával.

Zefer Kitti első udvarhölgy, Szőlősi Andrea szépségkirálynő és Duman Nicoleta második udvarhölgy.

A háromtagú zsűriben szerepelt Nagy Gábor, a fürdő marketing igazgatója, Kalász Adrienn kozmetikus, és Tóth Jonatán musical énekes. Az énekes fiú hírportálunknak azt is elmondta, hogy nem közhely a híres mondás: a magyar lányok tényleg gyönyörűek.
- Egész nyáron gyönyörű lányok érkeztek hozzánk a Hagymatikumba, innen jött az ötlet, hogy díjazzuk is őket - mondta Nagy Gábor. - Az összes versenyző nagyon szép, ez megnehezítette a feladatunkat. Legszívesebben 5-6 lánynak is koronát tennénk a fejére. Ezért találtuk ki, hogy a közönség is válasszon egy kedvencet.

Az első helyezett a szegedi Szöllősi Andrea lett, akinek ez volt az első szépségversenye. Elmondása szerint nincs nagy önbizalma, de ez - az eredmény jóvoltából - valószínűleg erősödni fog. Szabadidejében szeret énekelni és kosárlabdázni, és remélhetőleg mostantól egyre több szépségversenyen fog indulni. Andrea oldalán az első udvarhölgy Zefer Kitti lett Mórahalomról, akinek ez volt a harmadik szépségversenye. Kitti őszinte embernek tartja magát és van egy mondás, amit mindig szem előtt tart: Ami nem öl meg, az megerősít. A második udvarhölgynek pedig Duman Nicoletát választották, Temesvárról. Ő már tízszer is járt a Hagymatikumban, s most büszkén viselte a megérdemelt szalagot, hiszen neki is ez volt élete első ilyen versenye. Közönségdíjas lett a makói Varga Nóra, akinek a mindent eldöntő tapsverseny alatt végig óriási hangzavart sikerült keltenie gyönyörű testalkatával és bájos mosolyával.

A makói Varga Nórát tapsversennyel választották közönségdíjasnak.

Aki ezen a hétvégi eseményen nem tudott részt venni, ne csüggedjen, mert lesz még egy nyárzáró buli a fürdőben szeptemberben a vénasszonyok nyarán.

Szépségkirálynő-választás - képekben:

Partneroldalak